Ismerd fel és segíts! – Az öngyilkossági krízis jelei, szakaszai, segítségnyújtás

“Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.”

/József Attila: Nagyon fáj, részlet/

Manapság sokféle összefüggésben beszélünk a krízisről, cikkemben a lélektani, ezen belül is az öngyilkossági krízissel foglalkozom. Nagyon fontos ugyanis, hogy akár a laikus hozzátartozók,  barátok, ismerősök is észrevegyék a krízisállapot sajátos jegyet, nem túlzással említem meg, hogy ezzel akár életeket is megmenthetünk.

Élete különböző szakaszai során minden ember – akár tudatosítja, akár nem – kríziseken esik át, több vagy éppen kevesebb sikerrel oldja meg ezeket. Erik Erikson nevéhez fűződik az életciklus-krízis fogalma, de ez egy olyan tág és izgalmas téma, aminek mindenképpen külön írást szeretnék majd szentelni.

Akcidentális krízisnek nevezzük az olyan krízisállapotot, amit negatív életesemények, – pl. szeretteink halála, válás, munkahely elvesztése, bármely trauma vagy veszteségélmény – okoznak.

A krízis fogalmának meghatározása Caplan (1964) nevéhez fűződik:

“Válsághelyzet, pszichológiai kiegyensúlyozatlanság időtartama annál a személynél, aki olyan veszélyes körülményekkel kénytelen szembenézni, amelyek számára fontos problémát jelentenek, ám ezeket sem elkerülni sem megoldani nem képes szokásos problémamegoldó eszköztárával, képességeivel.”

Tehát egy korábbi viszonylagos egyensúlyi állapot felborulásáról van szó, mely sikeres megoldás esetén magában hordozza az egyén problémamegoldási készletének gyarapodását, az esetlegesen később előforduló krízisekkel való sikeresebb megbirkózást. Sajnos nem mindenki és nem mindig képes a konstruktív megoldásra, így a krízis könnyen vezethet a személyiség felbomlásához, kóros reakciómódokhoz, pszichózishoz vagy végső esetben öngyilkossághoz.

Abban az esetben, ha az egyén éppen egy életciklus krízis közepén van és ekkor valamilyen számára súlyos, negatív életesemény történik, ezt nevezi Jacobson krízismátrixnak. Ugyanis az életciklus (fejlődési) krízisben lévő személy sokkal sérülékenyebb a negatív életeseményekre, ennek a kettőnek a hatása erősíti egymást, így ezt a segítségnyújtásnál is át kell gondolni és figyelembe kell venni.

Mik a krízisben lévő ember jellemzői? Milyen jelekből ismerhetjük fel, hogy valaki krízisben van?

• Szokásos mindennapi tevékenységét nem vagy csak nagyon alacsony hatásfokkal képes elvégezni. Annyira lefoglalja a probléma (ez lehet pl. valamilyen veszteség, közelálló személy halála, válás, munkahely elvesztése, sikertelen tanulmányok, bármi), és az az érzés, hogy ezt sehogyan sem képes megoldani, hogy nem tudja a megszokott módon élni a mindennapjait. Gondot okozhat már a felkelés, az evés, az alvás, a munkába járás vagy bármilyen egyéb egyszerűnek tűnő tevékenység is. Fontos, hogy ezt nem „nem akarja”, hanem nem tudja elvégezni. Erőtlennek, motiválatlannak érzi magát. Elhanyagolja addigi hobbiját.
• Azt érzi, nincs értelme semminek, nem bírja tovább. Mindent a megoldhatatlannak vélt probléma fényében vizsgál, ami olyan hatalmas nehézséget jelent a számára, hogy – mivel ezt nem tudja megoldani – ezért úgy gondolja, ehhez képest semminek nincs semmi értelme.
• A problémára való beszűkültség, félelmek, szorongások, elgyötörtség. Nem tud kikapcsolni, nem tudja elterelni a figyelmét, egy ördögi körben mozog a probléma mentén, ami negatív irányba húzza lefelé, mintha egy gödör mélyén lenne, amiből nem vezet ki se létra se más ember segítő keze. Fél a jövőtől, hogy mi lesz vele, ha nem oldja meg a nehéz helyzetet, amibe jutott. Egyre többet szorong, amitől minden energiáját elveszíti.
• Érzelmeit nem képes szabályozni, ingerlékeny, irritábilis. Haragszik az egész világra, de leginkább saját magára (ez utóbbi a veszélyes az öngyilkossági krízis szempontjából), gyakran vannak dühkitörései, máskor elkeseredetten, kétségbeesve sír, bezárkózik.
• Megváltozik az emberekhez fűződő kapcsolata. Általában egy idő után a krízisben lévő ember visszavonul a társaságtól. Bármilyen kapcsolat csak ahhoz a személyhez fűzheti, akitől valamilyen segítséget remél. Gyakran előfordul, hogy teljesen elzárkózik mindenkitől.
• Nincs önmagára vetített jövőképe.
• Sok mindent tud a problémáról, de nem tudja ismereteit rendszerezni, gátolt a gondolkodása. Hiába gondolkozik megállás nélkül a problémáján, annyira beszűkül a gondolkodása a megoldhatatlanságra, hogy minden kreativitása elvész, nem tud konstruktívan tervezni, új megoldásmódokat kitalálni.
• Sajátos negatív kommunikáció. Beszédében gyakran tagadó szerkezeteket használ: „nekem nem megy semmi, senki sem tud segíteni, nincs értelme az életemnek, ezt senki sem tudja megoldani”, stb.).
• Változások az alvási és az evési szokások területén, a viselkedésben. Gyakran gyötri álmatlanság, étvágytalanság, de akár menekülhet a gondok elől a túl sok alvásba vagy evésbe is.
• Gyakran menekül tudatmódosító szerekhez a fájdalom enyhítése céljából és jellemző lehet rá a kockázatkereső magatartás, pl. felelőtlen autóvezetés.
• Öngyilkossági gondolatok, fantáziák (sokszor ezekre direkt vagy indirekt módon utal, lásd később). Egyre többet gondol a halálra, majd saját életének kioltására, de itt tudni kell, hogy valójában nem meghalni akar, hanem úgy nem akar/tud élni, ahogy az adott pillanatban él. A szenvedést akarja ezzel megszüntetni. Ha nem kap időben segítséget, elkezdi megtervezni az öngyilkosságot, melyhez különböző eszközöket is gyűjt. Sokszor közvetlenül a tett előtt a személy megpróbálja elrendezni az elrendezetlen dolgait.

Az öngyilkossági krízis tehát egy folyamat, mely során a krízisbe jutott folyamatosan küldi a segélykérő jeleket (cry for help) a környezetének. Ha ezeket helyesen értelmezzük, akkor még idejében tudunk segítséget nyújtani.

Az öngyilkossági krízis szakaszai

/Dr. Révész György előadása, krizeológia, 2013/

Az első szakasz, a mérlegelés szakasza, melyben a személy mérlegeli a helyzetét, megoldást keres. Amennyiben ez nem sikeres, eszébe juthat az öngyilkosság, mint lehetőség, arra az esetre, ha nem tudja megoldani a problémáját. Mivel nem talál megoldást, mert a konstruktivitás hiányzik a gondolkodásából, ezért egyre jobban haragszik magára. Az addig a környezetre, világra kivetített agresszió egyre inkább önmagára irányul, majd eljut az ambivalencia szakaszába. Ez egy nagyon labilis állapot, egyik pillanatban meg akar halni, ugyanakkor fél is a haláltól. Erre a szakaszra jellemző leginkább a lent kifejtett „cry for help” kommunikáció, továbbá fontos tudni, hogy ilyenkor a személy nagyon befolyásolható pozitív és negatív irányba is. Pl. növeli az öngyilkossági veszélyt, ha a családjában előfordult már hasonló eset vagy éppen olyan hírt hall, könyvet olvas vagy filmet néz, melyben a főhős öngyilkosságot követ el. Ha itt nem kap megfelelő segítséget, akkor jut el a döntés szakaszába. Ebben a szakaszban az előkészületi cselekvések foglalják le minden idejét. Végül gyanúsan nyugodttá válhat (megnyugszik, hogy döntött, „vihar előtti csend”).

Az öngyilkossági krízisben lévő személy kommunikációs sajátosságai, a „cry for help” (Farberow, 1981)

• Direkt, verbális (beszél az öngyilkosságról, pl. hogy legszívesebben megölné magát)
• Direkt, non-verbális (beszerzi az elkövetéshez szükséges eszközöket, előkészületeket tesz)
• Indirekt, verbális (az élet értelmetlenségéről beszél)
• Indirekt, non-verbális (szociális izoláció, elégeti a személyes okmányait, elajándékozza a számára fontos tárgyakat, stb.)

Az öngyilkosságot elkövetők jelentős része tettét megelőzően valamilyen módon jelzi a szándékát. Vagy beszél róla, vagy fegyvert, gyógyszert (egyéb eszközöket) vásárol vagy fantáziákat sző arról, hogy mi lesz, ha ő már nem lesz. A segélykiáltás sokszor nehezen felismerhető képekben jelentkezik, pl.:

• „elmenni valahová messzire”
• „elutazni egy lakatlan szigetre”
• „kiszállni”
• „eltűnni a világ elől”, stb.
• tagadó szerkezetek halmozottsága a kommunikációban („nekem soha semmi nem sikerül”, stb.)
• kockázatkeresés (alkohol, drog, játék, felelőtlen közlekedés)
• reményvesztettség, kiúttalanság, beszűkülés a veszteségre, halálra
• a fent említett közlések utáni hirtelen megnyugvás ne tévesszen meg bennünket, mert lehet, hogy eldöntötte a tettét!

 Preszuicidális szindróma (Ringel, 1974)

Erwin Ringel 1949-ben végzett egy vizsgálatot, melyben 745 öngyilkosságot megkísérelt ember pszichés állapotát próbálta feltérképezni. Kutatása során számos közös mozzanatot, szabályszerűséget állapított meg a szuicid páciensek pszichés státuszában, s tapasztalataiból megalkotta a preszuicidális (öngyilkosságot megelőző) szindróma jellemzőinek hármasát:

1. Dinamikus beszűkülés:
   1. merev észlelés és asszociációk, a személy a világot egy negatív szűrőn keresztül szemléli és értelmezi, képzettársításai negatív irányúak,
   2. a rögzült viselkedésminták ismétlődése, személy a normál körülmények között meglévő viselkedésrepertoárjának nagy részét átmenetileg elveszíti, képességei csökkennek,
   3. érzelmi beszűkültség, mindent érzelmi oldalról közelít meg,
   4. az elhárító, énvédő mechanizmusok beszűkülése (minél inkább csökken az elhárító mechanizmusok intenzitása, annál nagyobb a veszély),
   5. emberi kapcsolatok beszűkülése (meglévő kapcsolatok értéküket vesztik vagy a kapcsolatok száma csökken, esetleg teljes izoláció),
   6. értékszféra beszűkülése.
2. Gátolt és saját személyre irányuló agresszió: önmagára haragszik, bűntudata van.
3. Öngyilkossági fantáziák, melyeknek három fokozata van:
   1. képzet, hogy az ember halott, ez még nem az öngyilkosságról szól, csupán annak eredményéről, a halálról,
   2. öngyilkossági fantáziák konkrét tervek nélkül,
   3. konkrét terv és módszer a legapróbb részletekig lebontva.

Mit tehet egy laikus, ha a környezetében valakin a krízis jeleit tapasztalja?

A legtöbb krízishelyzet szakember segítsége nélkül is megoldódik. Bárki segíthet, aki képes támogató kapcsolat kialakítására a krízisben lévővel, miközben el tudja kerülni a krízishelyzetet jellemző érzelmi torzításokat. Cél a krízis oldása, fejlődési lehetőséggé változtatása.

Egy lehetséges út, ahogy a laikusok segíthetnek:

1. lépés: kapcsolatba lépni a krízisben lévővel. Sokszor ez nagyon nehéz a reményvesztettség, beszűkülés miatt, viszont érdemes türelmesnek lenni. Igy lehet indítani a beszélgetést pl.: „Látom, nagyon el van/vagy keseredve, mi történt?” Az esetek többségében erre az illető ventillálni kezd, azaz „kibeszéli” magából a történetét. Sokszor ez már önmagában segít. Ha mégsem, és úgy ítéljük, hogy nagy az öngyilkossági veszély, itt már azonnal hívjunk segítséget (család, ha ismert, mentő).
2. lépés: amennyiben a bajban lévő személy megnyílt előttünk, saját erőforrásainak mobilizálása a következő, amit meg kell tenni. (Feladatmegoldó készségek, társas kapcsolatok, támogató háttér feltérképezése.) Azaz pl. megkérdezzük tőle, hogy volt-e a múltban nehéz helyzet, amit már sikerrel megoldott (ez utal bizonyos megoldási készségekre, amit újra elő tud venni), kihez tud fordulni, akiben mindig megbízik (ezzel a támogató hátteret kutatjuk, illetve motiváljuk a személyt a társas támogatás igénybevételére).
3. lépés: megtervezzük, hogy ha vége a beszélgetésünknek, akkor pontosan mit fog tenni. Pl. mondassuk el vele, hogy hová megy az adott helyről, kivel találkozik, mit tesz a problémája megoldása érdekében, stb. Itt már valamiféle jövőkép körvonalazódik. Ekkor már látjuk, hogy sikerült-e oldani a krízist vagy sem. Javasolhatjuk az országosan ingyenesen hívható telefonos lelkisegély szolgálatot is, illetve ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a személy tényleg lemondott-e az öngyilkossági szándékáról, hívjunk mentőt, és a megérkezésééig tartsuk ott az illetőt. Fontos, hogy a segítségnyújtó testi-lelki épsége a legfontosabb, hiszen az adott pillanatban rajta múlhat akár egy másik személy élete is, továbbá nem kockáztathatja másért a saját épségét, ezért bátran kérjen segítséget rokontól, baráttól, szakemberektől.

A fentiekből látszik, hogy ez egy nagyon nehéz feladat és természetesen jobb szakemberre bízni, de sajnos sokszor a krízisben lévők nem találkoznak szakemberrel és olyanokkal sem, akik a megfelelő segítség igénybevételére rá tudnák őt beszélni, mert egyszerűen fel sem ismerik a jeleket vagy tabuként kezelik a kérdést. Ha viszont felismerjük és megpróbálunk segíteni, akár életeket is menthetünk.

Mindig van más megoldás! A krízis és annak konstruktív megoldása egyben fejlődési lehetőség, mely által gyarapszik az egyén problémamegoldó eszköztára.

Amennyiben úgy érzi, hogy családtagja, barátja, ismerőse lélektani krízisben van, de nem tudja, hogyan segítsen, forduljon hozzám bizalommal a kapcsolat menüben megadott elérhetőségemen.

Ha úgy érzi, hogy bajban van, hívja a 116-123 éjjel-nappal ingyenesen hívható telefonszámot!

Felhasznált irodalom:

Csürke J., Vörös V., Osváth P., Árkovits A.: Mindennapi kríziseink, Oriold és társai Kiadó, 2009.

Dr. Révész György előadásvázlata, Krizeológia, 2013, PTE BTK, Mentálhigiéné és közösségi segítés

Advertisement